Rodney Mullen már eddig is hatalmas örökséget hagyott a deszkás világra, pályafutásának azonban még egyáltalán nincs vége. Ami a kezdeteket illeti, Rodney számára elég baljóslatúan indultak a dolgok. Az 1970-es években, amikor a gördeszka második fénykorát élte, Rodney is beleszeretett a sportba. Mivel többször is próbált engedélyt szerezni édesapjától, de mindig elutasító választ kapott, jobb híján a szomszéd kölykök mutatványait figyelte. 1976 szilveszterén aztán a kis Rodney úgy döntött, ad még egy esélyt a dolognak és újra megkérdezte édesapját. A Trasher 1996-os számában egy cikkben Rodney így emlékszik vissza a beszélgetésre: „Vonakodva bár, de felajánlott egy alkut: ha megsérülök, vagy ha bármikor meglátja, hogy védők nélkül deszkázom, abba kell hagynom.”.

Miután megkapta apja áldását, Rodney nem sokáig vesztegette az időt és 1977. január 1-jén lement a helyi áruházba és vett egy fekete, Bonsai alumínium deszkát. Édesapja egyfolytában aggódott amiatt, hogy a deszkázás nem túl biztonságos, de Rodney állta a szavát, mindig teljes védőöltözetben állt neki freestyle trükköket gyakorolni. Kilenc hónappal azután, hogy kezébe vette élete első deszkáját, már meg is volt az első szponzora: The Inland Surf Shop.

Otthonában, Kaliforniában, sorra nyerte a bajnokságokat. 1978-ban, félresöpörve több profi deszkást is, negyedik helyezett lett a Kona versenyen. A rákövetkező évben megnyerte az Oceanside versenyt és egyben új szponzort is szerzett a Walker személyében. Rodney édesapja látta, hogy fia egyre jobb eredményeket ér el a deszkázásban, mégis azt szerette volna, ha egy másik sporttal próbálkozik: a golffal. Rodney azonban nem adta fel a deszkázást és tovább gyakorolt.

1980. augusztusában kapott egy meghívást egy san diego-i versenyre, Stacy Peralta-tól. Mindössze tizenhárom éves volt akkor és az egyik legjobb freestylerrel, Steve Rocco-val kellett megküzdenie. A verseny rendkívül szoros volt, a bírák nem tudtak dönteni és menetről menetre ugyanazokat a pontokat adták Rodney-nak és Rocco-nak is, míg végül az utolsó körével Rodney vitte el a pálmát. "Ezután a siker után az apám is rájött, hogy nem kellene annyira erőltetnie az a golf témát." - mondta Rodney.

A '80-as évek korai felében a deszkázás inkább csak underground szinten működött, csak néhány hardcore deszkás tartott ki a sport mellett. Rodney cikkeket írt a Trasher magazinnak, amikben lépésről lépésre magyarázott el bonyolult freestyle trükköket. Közben majdnem minden versenyen első helyezést ért el. A '80-as évek közepén a deszkázás ismét kezdett magára találni, ami főként a deszkás videóknak köszönhető. A Powell Peralta és Vision Psycho deszkás videói úgy mutatták be Rodney elképesztő tehetségét, ahogyan még sosem volt látható. Peter Weldrake, a híres torontói Hogtown Skateboard Shop tulajdonosa így emlékszik vissza: "Akkoriban volt egy kis fekete-fehér TV-m, arra rákötöttünk egy videót és rengeteg ember gyűlt össze a boltban. Csak tátották a szájukat, semmi ilyesmit nem láttak még azelőtt."

A '80-as évek előrehaladtával Rodney egyre híresebb lett. Erről az időszakról így vélekedik: "Rengeteg lehetőség volt akkoriban, úgy éreztem magam, mint egy rocksztár."

Ezután Rodney lassacskán belépett a new school deszkázás korába. Egy időre félretette a freestyle deszkát és elkezdett áttérni a street skating-re. Természetesen itt is alkotott valami nagyszerűt: ötvözte az új street trükköket a hihetetlenül technikás freestyle-lal, ezzel sikerült egészen egyedi stílust teremtenie.

Nem is lehet kérdés, hogy Rodney több, mint tíz éven át uralta a freestyle világát, ennek ellenére a mai street skating világában is meghatározó figura. Több olyan trükk, amit a '80-as években talált ki, most új trükkök alapját képezi. Ha azonban arról kérdezik, ő hogyan látja a hatást, amit a gördeszkázásra gyakorolt, nagyon szerény marad: "Csak csináltam, ami a dolgom volt. Nem gondoltam, hogy úttörő vagyok, vagy ilyesmi."